Fonalbeültetés a migrén ellen
19 éves koromtól aurás migrénben szenvedek, ami annyit jelent, hogy az őrjítő fejfájást és megállíthatatlan hányást néhány órával korábban látótérkiesés, beszédzavar, féloldali bénulás előzi meg. Sajnos minden eső és hóesés előtti napon jelentkeztek a rohamok. Kéthetes teljes ideggyógyászati kivizsgálás után megállapították, hogy nincs szervi eredet, migrénről van szó, amire felírtak egy erős gyógyszert, amit előbb emelkedő, majd csökkenő adagban kellett szednem. Ennek hatására csökkentek a rohamok, de nem szűntek meg. Kisfiam születése után gyanús volt, hogy már babaként nyűgös volt a csapadékot megelőző napokon. Amikor óvodás volt, határozottan jelezte, hogy fáj a feje, ilyenkor csak gyógyszer adására múlt el. 2002-ben jártunk a Heim Pál Kórház Fejfájás Ambulanciáján, ahol kivizsgálták és - ahogy sejtettem, - sajnos örökölte a migrént. Ott gyógyszeres kezelést ajánlottak a számára, amit nem szerettem volna, mert tudtam a saját esetemből, hogy nem végleges megoldás és a mellékhatásaként jelentkező kábaság sem volt bíztató. Ekkor ajánlották, hogy a kórházban kísérleti jelleggel Dr. Karácsonyi Gyöngyvér lézerakupunktúrás kezelést folytat gyerekeknek. Ezek után jelentkeztünk be a doktornőhöz.
Nagyon jó tapasztalataink voltak, gyorsan megtalálta a hangot a fiammal és már az első pár kezelés után éreztük a hatását. Eleinte gyakrabban kellet menni, majd egyre jobban toltuk ki a kezeléseket. Amikor a kórházban megszűnt ez a lehetőség, akkor a követtük a doktornőt a Vitapharm rendelőbe. Egy idő után elég volt a 4 hetenkénti kezelés, pár éve már nincs szüksége kezelésre. Látva a jelentős javulást, én is kezeltetni kezdtem magam lézerrel. Sokkal ritkábbak lettek a rohamok, csökkent az erősségük.
Egy idő után áttértem a tartós (fonalbeültetéses) változatra. Ezzel akár 6 hetet is kibírok kezelés nélkül. Ritka a fejfájás és ami még nagyon jó, hogy a többi kellemetlen tünet is megszűnt. A környezetemben sokan panaszkodnak fejfájásra, de szerencsére nálam ez már a múlté. Ha nagy ritkán előfordul, össze sem hasonlítható a korábbi rohamokkal. Az intenzitása a 10-es skálán 1-2 fok, míg korábban 10-es volt és sokszor kellett ügyeletre mennem, hogy egy injekció koktéllal csökkentsék a fájdalmat és állítsák meg a múlni nem akaró hányást.
Nem mondom, hogy a tűszúrás nem kellemetlen, de megfelelő légzéssel, valamint a doktornő és asszisztense kötetlen, kellemes légkörével nagyban tudja enyhíteni.
Kaptam már kezelést kezdődő hólyaghurutra, amivel néhány szúrás árán megúsztam a kellemetlen tüneteket és az antibiotikumos kezelést. Jól lehet oldani a stresszt, hatásos a derékfájdalomra is a kezelés.
Szívből ajánlom Karácsonyi Gyöngyvér doktornőt és kedves segítőjét, Zeiszl Gyöngyit. Sok betegségre és tünetre hatásosan alkalmazzák az akupunktúrát. Összeszokott csapatként, szinte családtagként, barátként segítenek a különböző egészségügyi problémák megszüntetésében.
Edit
Amennyiben a fentiekhez hasonló tüneteket tapasztal, keressen fel minket!